2010. húsvét
2009. advent

2010. húsvét

Szent Ágoston De civitate Dei című monumentális történelemfilozófiai művében két városról beszél: a pénz, a hatalom és az élvezetek alapján álló földi városról és az Isten dicsőségének szentelt mennyei városról. Mindkettő ragaszkodást követel polgáraitól, ám az ember nem tartozhat egyszerre mindkettőhöz. Valamennyien e világ polgárainak születünk; vízből és Szentlélekből történő újjászületésünk azonban Isten városának polgáraivá avat. Újra meg újra döntenünk kell az ember és az Isten városa között. Sokan egyre nehezebben vállalják kereszténységüket a világban; egyesek skizofrén módon magánéletükben olyan igazságot vallanak, amire tetteik nyilvánosan rácáfolnak – fejti ki Arthur Serratelli New Jersey-i püspök a Manhattani Nyilatkozat kapcsán.

K.Á.

Kedves Olvasóm!

A két város polgárainak kettőssége, amelyről Szent Ágoston ír, egy olyan alaphelyzet, mely az Egyház történelme folyamán mindig is fennállt, és ezért szükségszerű, de a mi életünket is megjellegzi. E „két város” értékrendje koronként hol távolabb, hol közelebb állt egymáshoz, de igazában soha nem teljes átfedés a kettő között. S noha az egyház, mint Krisztus által alapított isteni mű, gyarló tagjai próbálja megvalósítani azt az eszményi állapotot, melyről Ágoston ír, de ezt 100%-ig soha nem tudja megvalósítani. Gondoljunk akár a keresztény középkor világára, mikor is az állam és az egyház bármennyire is jól együtt tudott munkálkodni, mégis voltak érdekellentétek és feszültségek a kettő között.

Az újkorban, amikor az Isten mindenek-fölötti hatalmát és elsőbbségét megkérdőjelezték a tudósok és filozófusok, majd a politikából is a napi közéletből is kezdték kiszorítani az Isten értékrendjét, az ellentét oly annyira elmélyült, hogy napjainkban ez már valóságos szakadékot eredményezett, és az Isten országát építő keresztény embereknek komoly dilemmát és lelkiismereti kérdést jelent a két elváráshoz való igazodás és megfeleléskényszer. S vajon mi okozza napjainkban ezt a feszültséget bennünk? Azok a világméretű gazdasági és erkölcsi hatások, melyek napi szinten befolyásolják, és bizony sok esetben nagyon, de nagyon megkeserítik az életünket. Egyrészt gondolhatunk arra a nemzetközi és állami joggyakorlatra, mely gátlástalanul veszélyezteti nemcsak az egyes ember, de a családok és végső soron az egész emberiség jövőjét! Ez ellen szólalt fel az a 125 amerikai keresztény vezető, akik aláírták a Manhattani Nyilatkozatot, és amely állást foglal az emberi élet szentsége, az egy férfi és egy nő életszövetségeként definiált házasság, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság mellett, és ezek érdekében bizonyos körülmények között a polgári engedetlenséget is megengedhetőnek nyilvánítja. Másrészt gondoljunk hazánk teljesen lezüllesztett erkölcsi és anyagi helyzetére, amely napjainkban emberek millióinak az életét teszi rendkívül nehézzé és elviselhetetlenné. Aki ma megpróbál az Isten törvényei és lelkiismerete szerint élni, dolgozni, azt illetik, kigúnyolják és megvetik. Aki pedig napjaink erkölcstelen térhódítása (bűnözés, szexualitás, alternatív életformák) ellen fel meri emelni a szavát, különféle negatív jelzőkkel illeték, és meghurcolják. Éppen ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy sokan félnek a világtól és szorongásaiktól gyötörten magányukba zárkóznak. Mások az alkohol, a nikotin v. kábítószer bódult világába menekülnek, s ott próbálják elviselni a való világ szörnyű igazságtalanságait. Ismét mások bele vetik magukat abba az érvényesülési örvénybe, amely a karrier, az anyagi javak v. az élvezetek tekintetében teljesen önzővé, gátlástalanná, végső soron kiégetté és magányossá teszi az embert! Hát igen, ha valamikor, akkor napjainkban különösen igaz az, amit az Úr Jézus mondott: „Senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak. ”

Mi keresztények, akkor tudunk hatékonyan ellenállni, testileg és mentálisan is egészségesek maradni és Isten városának hű polgárai maradni, ha:

1. Mindenek előtt tudatosítsuk magunkban, hogy „úgy kell élnünk e világban, mint aki nem e világból való”. Vagyis a szentségek által, már az örök élet várományosaiként, még testben élünk e világban, de a lelkünk már az örökkévalóságra figyel.

2. Gyakran elmélkedjünk Jézusnak az utolsó vacsorán értünk mondott imájának a szövegén és annak az üzenetén: „Nem azt kérem tőled Atyám, hogy akik hinni fognak bennem, vedd el őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket e világban”. Vagyis nem futhatunk ki a világból, nem költözhetünk egy lakatlan szigetre és nem is kell, hogy egy rezervátumba zárjanak bennünket Isten városának építőit, hanem igyekezzünk bátran megvalósítani azt, hogy:

3. „Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága”. Ha nem merjük bátran felvállalni az evangélium ízét és a krisztusi tanítás világosságát, akkor miattunk, bennünk és a környezetünkben is tovább romlik a világ, növekszik a bűn és a sötétség.

4. Nem véletlenül mondta Jézus azt sem, hogy „legyetek mindnyájan egy, úgy ahogy én és az Atya egy vagyunk”. Egyrészt mert egy fecske nem csinál nyarat, másrészt, egyedül szembe helyezkedni és harcolni a gonosz világgal, szerintem csak az amerikai akciófilmek látványvilágában lehetséges. A közösségi életünk, bátorító edzőterei: a templom, a hittanórák, a kis közösségek, lelki csoportokban való megélése a hitnek és átbeszélése a mindennapoknak.

5. „A könyv tanít, nevel, szórakoztat” – régi jól ismert szlogenjét segítségül hívva, bátorítok mindenkit, hogy az agytekervényeinket elcsökevényesítő tv adások és számítógépezés helyett fedezzük fel a betűk világát, és egy-egy jó könyv olvasása nemcsak szórakoztatni, de megerősít a jóban. Ugyanakkor képessé tesz arra, hogy megtanuljuk azokat a gyakorlati ismereteket, amelyek rendkívül fontosak ahhoz, hogy keresztény emberként a fogyasztói társadalomban ne szorongjunk, hanem helyesen tudjunk élni az adott lehetőségekkel!

6. Végül, de nem utolsó sorban, az anyagi javakhoz való helyes viszonyunkat segíti a „szükséges – hasznos – kellemes” szempontjainak figyelembe vétele és az eszerint való élet. Azonnal csak azt veszem meg, ami szükséges, várok azzal, ami hasznos, és nagyon átgondolom azt ami a kellemes kategóriájába tartozó termék.

Ezen kis ötletbörze talán segíthet abban, hogy a nagyböjt szellemét is vállalva, egyre bátrabban, egészségesebben és örömmel éljük meg a mindennapokat, így készítve elő magunkban és a környezetünkben azt a biztos hitet, hogy Krisztus meghalt és feltámadt! Ő bennünket is felszabadít a napi korlátok, félelmek sötétsége alól, és arra hív, hogy bátran menjünk a Fényre, amely a mi életünket és napjainkat is képes beragyogni!

Újfehértó, 2010. március 8.

Juhász Imre plébános


2009. advent

Szeptember 20-án olvastak fel egy körlevelet az újpogány szellem a new age irányzatok követésének veszélyeire a templomban. Keresztény vagyok, fiatal koromban elvégeztem az agykontrol tanfolyamot, amelynek egy-két bevált módszerét a mai napig alkalmazom és jónak tartom. Ugyanakkor megértettem a körlevél lényegét és azt látom, hogy a papok nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, legalábbis a mi egyházközségünkben nem történt semmi. Pl. bővebb magyarázat stb…Szerintem tanítani kellene az embereket (felnőtteket) a hitük alapvető igazságaira és szembeállítani az újpogány szellemmel. Mert az egyszerű hívő ember az alapismereteinek bírtokában nem tudja megvédeni saját hitét.

Egy aggódó hívő

Kedves Olvasóm!

Örvendetes, hogy ön felismerte a körlevél lényegét, ugyanakkor bevallása szerint a “fiatal korában elvégzett agykontroll tanfolyam 1-2 bevált módszerét ma is alkalmazza”. Problémafelvetése és kérdése ezért aktuális, ugyanakkor soraiban jól megfigyelhető napjaink felfogása, korszelleme. Sok templomba járó hívő is – hát még a nem járók -, “szabadon válogatnak a szellemi kínálatok piacán”, mondván: “mindegy miben hiszünk, lényeg, hogy higgyünk valamiben”, avagy “mindenki abban hisz, amiben akar”! Nos ez a téves magatartás abból a helytelen szabadságértelmezésből forrásozik, amely így szól: “azt csinálok amit én akarok”.
Márpedig a kinyilatkoztatott és az Anyaszentegyház által hirdetett és általunk megismert igazság kötelez, s ami ezzel ellentétes v. össze nem egyeztethető az veszélyes! A püspökkari körlevél gyakorlatilag erre hívta fel a figyelmünket!
Nem tudnám megmondani, ki tulajdonít a körlevél tanításának kevesebb figyelmet: a hívek v. a papság, azt azonban vélelmezem, hogy paptestvéreim vasárnapról-vasárnapra, hittanról-hittanra a katolikus egyház hit és erkölcsi tanítását igyekeznek tévedés mentesen átadni a híveknek és a gyerekeknek, fiataloknak. Márpedig csak azt lehet tanítani, aki arra figyel amit mondanak, s nem pedig az órájára, hogy meddig mondják. Azon persze el lehet gondolkodni, hogy milyen hatásfokkal tudjuk mindazt hirdetni, amit a felszentelés által feladatul kaptunk.
Sajnálatos, de csak ott történik valami, ahol van kölcsönös kezdeményezés és befogadókészség a pap és a hívek részéről egyaránt. Vagyis a paptestvérek misén kívüli “szellemi kínálatát” a hívek nem a távolmaradásukkal reagálják le, és a hívek kéréseit a paptestvérek a “nem érek rá” válasszal hárítják el.
“A jó pap is holtig tanul” – tartja a közmondás, márpedig minden megkeresztelt hívő, részesedik Krisztus általános papságából. Ezért nemcsak a felszentelt papoknak, de minden hívőnek holtáig kellene tanulni a hittant, újra és újra átgondolni a legfontosabb tanításokat, olvasni a Szentírást. Ezen kötelességünkkel kapcsolatban sok kifogást és enyhítő körülményt lehet találni (fáradtság, betegség, elutazás, hétvégi szolgálati beosztás), de teljes felmentést nem. Hála Istennek ma már nemcsak a templomban folyik a tanítás, de a katolikus rádiókban, a televízióban is! A hitéleti újságok és kiadványok, valamint a jobbnál jobb könyvek olvasása által tudja pap és hívő ember a hitét gazdagítani, megerősíteni. Aki pedig otthonosan mozog az internet világában , gazdag kínálat közül választhat. Az egyházmegyék honlapjain kezdve, számtalan vallási oldalra bukkanhatunk hittudásunknak, érdeklődési körünknek megfelelően. Szabad legyen a sok közül a www.depositum.hu oldalt szíves figyelmébe ajánlani, amely sokat tud segíteni nemcsak a hitismeretek gazdagításában, de hitünk megvédeni tudásában is. Többek között itt, valamint (Gál Péter: New Age c. könyvében) utána olvashatunk arról, hogy miért is veszélyes az agykontroll, mégha vannak látszólag jó és “bevált” módszerei is.
A szülők és gyermekek vallásismerete csak akkor lesz erős és megingathatatlan, ha nem a jelenleg kimutatható hozzáállás lesz a jellemző: “csak tudjuk le minél hamarabb”, “nem kell azt komolyan venni”, “te már leáldoztál, lebérmálkoztál, most már nem kell járni templomba, hittanra” stb.
Az ilyen hozzáállás magában hordozza az újpogány szellem feléledését családjainkban és ez bizony sokszor, nagy fájdalmakat, családi konfliktusokat, olykor még tragédiákat is magával hozhat.
Mindez megelőzhető azzal, hogy gyakoroljuk vallásunkat, tanulmányozzuk az Irásokat, hogy Szent Pállal együtt mi is elmondhassuk: “Én tudom kinek hittem”.
Adventi jófeltételeink közé emelhetjük mindezt, és akkor karácsony misztériuma nem csupán az ajándékok és a kellemes érzések ünnepe lesz számunkra, hanem az igazi Béke, az egyedüli Út, az örök Igazság és a végtelen Élet megadójának, Jézus Krisztusnak földi születése.
Aki őt követi és komolyan rábízza az életét, annak már nincs mitől aggódnia se most, se holnap.

Újfehértó, 2009. adventjén

Juhász Imre plébános