Idén 30. alkalommal rendezték meg az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot, Magyarország jelenlegi legnagyobb katolikus ifjúsági rendezvényét.

Az egerszalóki római katolikus templom körüli füves dombon évről évre több száz katolikus fiatal gyűlik össze a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepének (júl. 16.) hetében határainkon innen és túlról.

https://lh4.googleusercontent.com/-w0t6VG7f_ZI/UA62xfly2VI/AAAAAAAAU40/CoInrmkOSWg/s783/IMG_9089.JPGEbben az évben a központi téma a XVI. Benedek pápa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által is meghirdetett hit éve és az új evangelizáció volt. Mottója – „Krisztus él bennem” – arra hívja a fiatalokat, hogy önmagunkon kezdve a változást, ezáltal hitelessé válva vegyünk részt az Örömhír másokhoz való eljuttatásában. Nem feledve Jézus Krisztus kérését: „Hirdessétek az evangéliumot, akár alkalmas, akár alkalmatlan.”

„Az Evangélium, mint hitletétemény mindig ugyanaz marad. A Szentatya is bíztat, hogy igehirdetésünk legyen hatékonyabb: érthetőbb, élményszerűbb. Nagy baj, hogy a keresztény világ, nagymértékben mi katolikusok is, elszürkültünk. Ülünk babérjainkon, és sokszor kiábrándítóak vagyunk. Pedig az emberek sóvárogva vágyódnak a természetfeletti eligazítás után, de csalódniuk kell. Ennek megváltoztatásához új nyelv és megújult szív kell. Ugyanazt az Örömhírt kellene elmondanunk ennek a nemzedéknek is, de megemésztve, átélve. Lelkesen, ellenállhatatlan szeretettel és a világot a művészetekkel szépítve.” – Írja Kerényi Lajos piarista lelkipásztor, a lelkigyakorlat vezetője. https://lh3.googleusercontent.com/-8krXa_OPQCk/UApr0i37rUI/AAAAAAAAVF4/ko-mCLn0yN8/s1174/IMG_7194.JPG

Egyházközségünkből ketten részesültünk abban a kegyelemben, hogy részt vehettünk ezen a programon.

Felemelő látványt nyújtott már nemcsak maga a táj, a gyönyörű környezet, hanem az a rengeteg sátor is, ami ellepte a templomkertet. A több száz mosolygó arc, vidám, boldog, nyitott tekintet, ami körülvett minket ezen az öt napon, leírhatatlan élményt volt számunkra.

Lajos atya így fogalmazott önéletrajzi írásában: „olyan erőterei vannak ezeknek az eseményeknek, amelyektől jobb lesz a világ.”

A programok tartalmasak, jól felépítettek, dinamikusak voltak. Reggelente a harangozásra ébredtünk, majd a reggeli elfogyasztása után a Szent Ferenc Kisnővérei által vezetett imán vehettünk részt. Ezt követte Lajos atya előadása, amely mindig szívhez szóló volt, fiatalos stílusban. Beszélt többek között az Egyház elleni erőkről, a szcientológiáról és a szabadkőművességről. Buzdított, hogy legyünk intelligens katolikusok, hiszen a mai nemzedéknek is meg kell tanulnia az evangéliumot, a hittantanulás fontosságára hívta fel a figyelmünket.

https://lh3.googleusercontent.com/-bBWe3JSYRKc/UAprLudVexI/AAAAAAAAVCg/hTdwLh9Yg4Q/s1174/IMG_7126.JPGAz előadások után a regisztrációnál véletlenszerűen kijelölt kiscsoportokba rendeződtünk, és igen mély, tartalmas, tanulságos beszélgetéseken vettünk részt.

Majd a műhely idejében választani lehetett, melyik témában szeretnénk jobban elmélyülni, melyik mozgalmat, társaságot ismernénk meg. Műhelyfoglalkozásokat tartott a Tiszta Szívek Mozgalom, Szent Ferenc Kisnővérei, a jezsuita rend, Segítő Szűz Mária Leányai (Don Bosco nővérek), a Szent András evangelizációs iskola, az Emmanuel közösség, Lothringer Éva szociális testvér (Y generáció), a Szociális Testvérek Társasága, Bartha Angéla szociális testvér, a Chemin Neuf közösség, a szervita nővérek (a Fájdalmas Anya Szolgálói), Lajos atya illetve Grunda János (filmműhely).

Az ebédszünetben lehetőségünk volt számos hasonló gondolkozású fiatalt megismerni, barátkozni.

https://lh6.googleusercontent.com/-FKorhjiggzE/UA-lMiZ5SwI/AAAAAAAAVsE/J85tB5k6UQQ/s1174/IMG_7849.JPGElőadást tartott Norbert Rouselle atya, a Chemin Neuf közösség tagja, Fábry Kornél, az Emmanuel közösség tagja, Lóczi Tamás, a miskolci Fráter Katolikus Gimnázium igazgatója illetve Böjte Csaba ferences szerzetes. Mindannyian nagyon magvas gondolatokkal vérteztek fel bennünket. Az elhangzottakat a kiscsoportunkkal beszéltük meg. A találkozó végére egyre jobban kinyíltunk, és közel kerültünk egymáshoz. Mindenkiben megfogalmazódott, hogy milyen jó lesz jövőre újra találkozni.

A szentmiséket bemutatta Ternyák Csaba egri érsek, Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója, Palánki Ferenc egri segédpüspök, a MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke, és Lajos atya, aki gyémántmisés áldásában részesített bennünket.

Esténként pedig fakultatív szentségimádásokon vehettünk részt a templomban.

A szombat esti fesztivál során fellépett a brazil Shalom közösség és az Imperfectum együttes, amely végig ott volt velünk, és a szentmiséken zenéltek. Kézműves foglalkozásokat, filmklubot és liturgikus tánctanulást is tartottak. A RÉV Szenvedélybeteg-segítő sátorban számos logikai és ügyességi játék várta az érdeklődőket. Felléptek továbbá: Sillye Jenő és barátai, az Eucharist együttes és a felvidéki Crux együttes. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium diákjai a Damaszkusz című musicalt adták elő.

Köszönet jár a szervezőknek, az egri Főegyházmegyei Ifjúsági Irodának és munkatársainak, az önkénteseknek, nagyon stramm volt minden, meghatározó élmény marad számunkra. A találkozó Himnuszát Gégény István, Marosi Péter (CRUX) és az Imperfectum közös produkciójában sokáig fogjuk még dúdolni:

KRISZTUS ÉL BENNEM

refr: Krisztus él bennem, szívem virágzik,

a sötét nem győz, hát nem kell pánik!

Jézus életét adta, hogy élj!

Krisztus él benned, ne légy lekvár!

Oly sok kincs van, mi téged is vár,

hát kelj fel, indulj és Krisztussal járj!

V1: Az Örömhír fénye ragyogjon életedben,

a szeretet tüze égjen a szívedben,

hogy lássa meg a világ, te is mond velünk

éld meg és add tovább!

V2: Hiába háborog alattunk a tenger,

Jézus szemébe nézve félnünk nem kell,

ha Ő bennünk él, előttünk világos,

tiszta a cél!

Reméljük jövőre még többen találkozunk!

Bogi és Kinga