Az Országos Hitoktatási Bizottság égisze alatt 2010. 04. 19 – 22. között megtörtént a magyarországi katekumenátus intézményének 10. konferenciája, amelyen jómagam is részt vettem, először, Leányfalván a Szent Gellért lelkigyakorlati központban.

Lelkileg egy igen gazdag esemény volt, amely az Istennel való újra találkozást és a közösség élményét hozta magával.

A konferencia témája az első hirdetés volt, ami a megvilágított aspektusból szemlélve a szeretet dialógusa és a tanúságtételben nyilvánul meg. A szeretet, ami a közösségben bontakozik ki Krisztus felé, és Belőle merítve táplálkozik- ad erőt és hitet a tanúságtételben, amelyet keresztényként meg akarunk élni.

A kereszténység nem magányos, nem a hit egyéni megélésén alapul, hanem a plébániai közösségen és ezen túl is Krisztus népével mely azt a nagy közösséget alkotja, amire azt mondjuk, hogy a világ egyház, amelyben élünk egy Krisztusi hitben, buzdítjuk egymást a szentségi életre, tanúságot teszünk, törekszünk minél jobban megélni Jézus Krisztusnak a tanítását.

Jézus meghagyta az apostoloknak, hogy hirdessék szavát az egész világban és tegyék népévé minden népet. Tehát az egyház fő feladata az evangélizáció. Ez az örök üzenet aktualitását jelenti számunkra, merthogy az egyház mi vagyunk, leszűkítve mi a plébániai közösség tagjai, akik hisszük és valljuk Krisztust, akik azt mondjuk, hogy igenis van közöm ahhoz az emberhez, aki éppen belépett a templom ajtaján hogy részt vegyen a szentmisén vagy bármilyen egyházi programon és ahhoz az emberhez is, aki még keresi az útját mert még nem talált rá az örök igazságra aminek mi sem vagyunk a birtokosai, csak közvetítői. Itt a közösség befogadó készségére esik egy nagyon nagy hangsúly. A kereső ember, az érdeklődő, vagy talán még nem is az, akivel találkozunk akár a családban, munkahelyen, barátok között, vagy bárhol, keresi a boldogságot, vannak vágyai, hiányérzete, valami, ami még nem is fogalmazódott meg benne, de keres egy utat, amin elindulna. Még nem tudja, hol kezdődik, mikor, bele fér-e ez az ő világában, amiből kiindul, van egy saját élettörténete, szokásai, életvitele. A katekumenátus az út, amit bátran tudunk ajánlani neki, az az út, amelyen megtalálhatja az élet értelmét, beteljesülését az Isteni hitben és az egyházban.

Ennek a kezdő lépését jelenti a befogadó csoport, amely előre vetíti a kereső embernek, a keresztény közösséget, a plébániai közösséget, amely segíteni fogja őt a hite kibontakozásában. Azt is mondhatjuk, hogy ez tulajdonképpen a második lépés és itt idéznék „Isten mindenhol előtted járt”; a hit kegyelmét Tőle kaptuk, Ő érintett meg minket és minden embert. Az Ő végtelen szeretetéből adódóan Isten minden embert üdvözíteni akar. Ugyanakkor Mennyei Atyánk szabad akaratot adott nekünk, hogy válasszunk és ebből az aspektusból megvilágítva, üdvözülésünk a jutalmunkat jelenti, mert az Ő útját választjuk és élünk kegyelmével.

A kultúra mindaz, ami az embert testi és lelki fejlődése szempontjából segíti, előremozdítja. Ebből a megvilágításból a mai ember individuumnak látja magát harmóniában az univerzummal. Az ö egyéni kibontakozását akarja elérni. Társas lényként vallja magát elméletben, de viszont ezt nem így éli meg. Szükségletei, tapasztalatai alapján kialakít egy értékrendet és ennek megfelelően egy erkölcsöt, amely szükségszerűen arra hivatott, hogy igazolja tapasztalatait, szükségleteit. És itt az említett kör bezárul. A keresztény ember életében is megvan és él ez a kör, csak a hangsúlyok mások. A keresztény ember megtalálta a választ Krisztus kegyelméből és végtelen szeretetéből fakadóan. A keresztény ember is a boldogságát keresi, azaz az üdvözülést. Ennek megfelelően létrejön egy értékrend, amely krisztusi, ami Jézus tanítása talaján táplálkozik és ebből ered az erkölcsiség, amit követni akar és beépít az életében, megél, amit mérceként felállít magának és követ, ezzel visszatérve arra a személyes szükségletére, amiből kiindultunk ebbe az eszmefuttatásban, azaz az üdvözülése megvalósításához.

A lelki élményt és megújulást szolgálták, fokozták az ünnepélyesen bemutatott szentmisék egybekötve zsolozsmával, a reggeli, esti imák és a húsvéti vigília bensőséges átélése egy rövid ima mozzanattal, amelyből fénypontként kiemelném a húsvéti gyertya meggyújtását, amely a szívünkbe hozza a szeretet, áldozat, megbocsátás lángját, – Isten végtelen szeretetből feláldozta értünk szent Fiát hogy üdvözülhessünk – aztán egy elképzelt párbeszéd a feltámadt Jézus és rendre Mária Magdolnával, Péterrel, Tamással, Jánossal, az emmauszi tanítványokkal.

Goga Tibor